Wow, de gyorsan mennek a napok... Hoztam a következő részt, remélem ez is tetszeni fog és megdobtok pár kommnentel :D Jó olvasást!! xx
-Ssssh!! Én vagyok… -nyugtatott és elvette a kezét a szám
elől. Megfordultam és tudtam, hogy végre biztonságban vagyok. Valamilyen okból
fogva bíztam benne és hagytam, hogy vigyen ahova akar.
-Aggódtam miattad. –mondta, mikor megálltunk a házunk
előtt. –Komolyan mondom. Már mindenhol kerestelek. Örülök, hogy nem esett semmi
bajod.
-Miért foglalkozol velem?? –kívánkozott ki belőlem a
kérdés.
-Nem tudom mennyit hallottál rólam, de
bármilyen nehéz elképzelni, nem vagyok sokkal különbözőbb a többi embertől
körülötted. –enyhe él volt a hangjába, amit célzásként vehettem volna.
–Egyszerűen csak kicsit bonyolultabb ember vagyok, de nem különbözök semmiben a
nagybátyádtól, vagy tudom is én ki ő neked… Ugyanúgy tudok törődni, mint bárki
más. Ember vagyok Camille és nem egy szörny. –azt hiszem az utóbbi mondatot
inkább magával próbálta elhitetni, mint velem. Tudtam, hogy nem rossz ember,
csak más a maga módján. Fejét a kormánynak támasztotta egy pár másodpercig,
kifújta a levegőt, majd felnézett újra rám. –Hajnali 3 óra. Aludnod kéne.
–hangja most fáradt volt és halk. Bólintottam egyet és kinyitottam a kocsi
ajtaját. –Várj. –nyúlt a kezem után, mikor épp szálltam volna ki. Felénéztem,
hogy mondja, amit szeretne még. Egy hosszat pislantott és egy újabb mély sóhaj
következtében belekezdett. –Nem volna kedved hazajönni, velem?? –kérdezte végül
reményteli hangon. Egy kicsit meglepett a kérdése és rögtön mérlegelni kezdtem
a helyzetet. Bent a házban ég a lámpa, ami annyit jelent, hogy Jake idegesen
várja, hogy hazakerüljek. Ez arra késztetett, hogy hagyjam itt Zayn-t és menjek
be. De mikor rá néztem… Istenem, ki tudna ellen állni neki?? Párszor még a
házra pillantottam, majd vissza rá és úgy csináltam, mint aki még mindig erősen
gondolkodik. Fél perc csönd után visszahúztam a lábam az autóba és becsuktam az
ajtót. Látni az arcát felragyogni a félhomályban egy ilyen kis cselekedettől,
felemelő érzés volt!! Egészen amíg meg nem érkeztünk, fogta a kezem a két ülés
között. Olyan más volt, ahogy ajtót nyitott előttem, szinte minden ajtónál és
elképesztő vigyora csak mégjobban a kedvére játszott, hisz így
lehetetlen volt másra gondolni, mint rá.
-Kérsz?? –nyújtotta felém a poharát, amibe valamilyen alkohol volt. Megráztam a fejem, mire elmosolyodott és lehúzta a
pohár tartalmát. A mosdóhoz lépett elöblítette és narancslevet töltött.
–Tessék. Biztos szomjas vagy. –adta a kezembe, amit egy mosollyal köszöntem
meg. Ittam belőle egy keveset, majd letettem az asztalra. Körülnéztem, de Zayn
már nem volt a konyhába. Hirtelen eltűnt. Elindultam a szobák felé és
mindenhova belestem, végül a folyosó végén találtam meg. Az ágyon ült és két
válla közé volt ejtve a feje. Megkopogtattam az ajtót, hogy vegyen észre. –Gyere
be. Raktam ki neked törölközőt és tiszta ruhát, el mehetsz fürödni. Itt
megvárlak. –mosolygott és mivel már jártam itt, nem kellett megmutatni, hogy
merre kell mennem. Mikor elkészültem és felvettem, amiket Zayn odarakott nekem,
végignéztem magamon és olyan nevetségesen néztem ki egy fekete boxerben és egy
piros, bő pólóban, hogy muszáj volt nevetnem magamon. Kiléptem a sötét szobába
és rögtön villanykapcsolóért nyúltam, de nem volt ott, ahol voltam. Az ágy
melletti éjjelilámpa nyitódott fel.
-Sexy vagy. –mosolygott melegen rám az ágyból. Fülig
elpirosodtam a bókjától és magától a ténytől is, hogy rajta csupán csak egy az
enyémhez is hasonló boxer volt. –Ne szégyenlősködj gyere már ide. –nevetett
jóízűen és maga felé invitált. Bemásztam mellé a meleg ágyba és, ha akartam sem
tudtam volna távolságot tartani, mert rögtön közel húzott. –Leoltom a lámpát
oké?? –szólt és heves fejrázásom ellenére is sötét borult a szobára. –Mitől
félsz ennyire?? Nem kell félned semmitől, akár sötét van, akár nem, itt vagyok.
–hallottam, ahogy vigyorog, le mertem volna fogadni, hogy élvezi a helyzetet,
hogy a kezét szorongatom. Inkább nem szóltam, de nem tudtam elaludni. Eltelt
fél óra, egy óra, én még mindig ébren voltam.
-Alszol?? –suttogtam. Felnéztem a sötétbe, hogy látom-e
niytva a szemeit, de úgy látszik mélyen aludt már. Kibújtam mellőle az ágyból
és remélhetőleg az ajtó felé haladtam csendben. Megtaláltam a nappalit, ahol
felnyitottam a lámpát és leültem a kanapéra, ahol találtam egy tv kapcsolót, így
bekapcsoltam a készüléket, és valami műsor után néztem. Éjjel nem sok minden
megy a tv-be, ezért egy főzőműsornál álltam meg. Kényelmesen felültem
törökülésben és egy párnát raktam az ölembe, amire rákönyököltem. Egy kicsit
hűvös volt a szobába, de nem kibírhatatlanul. Nem telt el 10 perc sem, arra lettem
figyelmes, hogy áll valaki mögöttem. Hátra kaptam a fejem… Azt hiszem
túlságosan feltűnően futattam végig tekintetem a tökéletesen kidolgozott
testén, mert mire arcához értem az a szemtelen mosoly húzódott a száján, amitől
csak még jobban nézett ki. Az ájulásközeli élményt már csak az segítette, hogy
elaludt haja és álmosan csillogó szeme olyan összhatást kölcsönzött, amilyet
még talán soha el sem tudtam volna képzelni. Nem tudtam rá szavakat találni.
-Azt hittem elmentél. –ült le mellém. Hálás voltam, hogy
nem piszkált azzal, hogy megbámultam őt, mégis inkább kerültem a tekintetét.
–Miért nem alszol?? –megvontam a vállam. –Ha feloltom az éjjelilámpát és ébren
maradok veled, visszajössz a hálóba?? Hideg van itt. – érvelt és bólintottam. Visszamentünk, ahol leültünk mindketten az ágyra a támlának támaszkodva. Nem
tudom, hogy mániája-e, hogy nem visel el 20 centi helyet kettőnk között, de már
megint közel húzott magához. –Válaszolnál egy kérdésemre?? –törte meg a beállt, kínos csöndet. Bólogattam épp, hogy csak észrevehetően és rögtön reagállt is.
–Miért jöttél velem?? Azt hittem, hogy gondolkodás nélkül ott fogsz hagyni. –azt
hiszem valami ilyesmi jellegű kérdésre számítottam, mégsem tudtam válaszolni.
Nem tudtam mivel magyarázni, hogy miért nem maradtam otthon és jöttem el a matek tanárommal. Letudtam annyival,
hogy megvontam a vállam. És ha már a ott tartottam, hogy a matek tanár ágyában
fekszem, nekem is fel kellett tennem egy apró kis kérdést, amit nem tudtam
magamban tartani.
-Hány éves vagy?? –amíg vártam a válaszát a mellkasán
lévő tetkókat kezdtem piszkálni. Be kellett vallanom, nagyon tetszett.
-Lényegtelen. –vágta rá robotiasan. Fura volt, talán még
mérges is, és a jókedve hamar búskomorságba fordult . Felnéztem rá összeráncolt
szemöldökkel, nem értettem, miért kapta fel a vizet. –Én csak… Tudod, sokkal
öregebb vagyok nálad és nem hiszem, hogy ez így most jó ötlet volna… -nem
teljesen értettem, hogy miről beszél. Maximum 30-31 körül lehetett, ami még
mindig nem túl eget rengető dolog, de végül megszólalt. -40 vagyok Camille. Nem fogok neked hazudni,
teljesen fölösleges volna. –nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert hazudnék.
Talán ezt tényleg nem kellett volna tudnom?? De igen!! Azt hiszem értékeltem
őszinteségét és bizonytalanul, de átöleltem a hasánál. Ezúttal ő lepődött meg.
Annyira lemondóvá vált, mikor elhagyta a kora száma a száját… Talán több rossz
érte őt, mint jó, de akkor sem kellene olyan negatívnak lennie, hogy
mindenkitől rosszat vár. Én nem tudnám ezt megtenni. És nem csak szánalomból
maradtam ott és tettem, amit. Akartam. Azt hiszem nagyobb szüksége van rám, mint bárki másnak.