18. ~Hova tűnt??~

Egy elég hosszú résszel jöttem most... Vicces, hogy akkor kapok visszajelzéseket, ha "hisztizek" XD, de azért nagyon szeretlek titeket!! <3 

Szeretném nagyon megköszönni a 30+ tagot a fb csoportban és a 20 feliratkozót a blogra és nem utolsósorban a 2. díjat, amit az előző részhez kaptam és, majd ki fogom tenni, ha lesz rá időm... 

Még annyit, hogy a következő részben lesz egy csavar, amit csak akkor érthettek igazán, ha olvastátok az 1. évadot... 

Nem is húzom tovább az időt, remélem tetszik mindenkinek és hagytok egy kommentet nekem :)) Jó olvasást!! xx 

Pánikba estem és dühös voltam egyszerre. Nem hagyhattam egyedül Alison-t a sötét, káosz uralta házban, ezért szóltam neki, hogy azonnal szálljon be a kocsimba és már indultunk is. Folyamatosan kérdezgetett, hogy mi bajom, mi történt, miért vagyok zaklatott… Csak még idegesebb lettem tőle. Mielőtt túlságosan elborult volna az agyam és leordítom ártatlan fejét, szépen megkértem, hogy maradjon csöndben, majd elmondok neki mindent. Túlságosan aggódtam Cami-ért. Tudom, hogy az az állat szemet vetett rá és féltem, hogy amíg elmentem művelt vele valamit. Hisz az iskolában Cami-t leszámítva ismerek talán 2 lányt akit nem fektetett még le. Undorító. Igaz nem ő volt az egyetlen tanár aki ezt csinálta az iskolában, de ez mellékes. Most Cami-ről van szó, Malik pedig a legszörnyűbb emberek listájára tartozott, akiket valaha ismertem.

-Vigyázz!! –sikított Alison, mikor átmentem egy piroson és majdnem belénk hajtottak. Nem reagálltam le nagyon a dolgot, ráérek később is emiatt aggódni. Élünk, vagy nem?? –Megőrültél?? Remélem nyomós okod van ezt csinálni, mert komolyan ki foglak herélni drágám. –kapkodta a levegőt és nézett rám szúrós szemekkel, amit anélkül is tudtam, hogy ránéztem volna. Alap esetben megmosolyogtam volna kijelentését, de most túlságosan is el voltam foglalva, hogy egy darabban és minél hamarabb hazaérjünk. Tudtam, hogy következményei lesznek, ha hazaviszem Ali-t, de nem tehettem mást. Igaz nem így terveztem bemutatni Őket egymásnak, de csak nem lesz belőle nagy gond, vagy hiszti, se Cami, se Alison részéről… Mikor leparkoltam a ház előtt, már tudtam, hogy baj van. Ha Cam odabent lett volna, mindenhol égne a villany. Ehelyett sötétség volt mindenhol a házban. –Itt laksz?? –kérdezte Alison végignézve a házon.

-Igen. –bólinottam, de már ugrottam is ki az ülésből. –Gyere, siess!! –szóltam, mert Ő még mindig bent volt az autóba, majd a bejárati ajtóhoz rohantam. Nyitva volt így a kulcsok keresgélése nélkül a házban voltam. Gyorsan lámpát nyitottam és szétnéztem a földszinten.

-Picúr!! –ordítottam, fel az emeletre. Semmi. –Camille!! –kiáltottam még egyszer és már mentem volna fel, mikor valami leesett a hátam mögött. Megfordultam és Alison a táskájába túrkált, a telefonja a földön zsebkendő már a kezébe. Szemeibe csak gyűltek a könnyek és pontosan tudtam, hogy mit gondol. Én hülye. Kétségbe voltam esve, Camille eltűnt Zayn keze által, a lány akit pedig szeretek épp azt hiszi, hogy viszonyom van egy másik nővel.

-Megmagyarázom. –futott ki az összes vér az arcomból. Ez volt a leghülyébb dolog, amit mondhattam volna. A jelenet pont egy flancos filmbe illett volna.

-Kérlek. Mondd, hogy mi a magyarázat arra, hogy a házadba egy másik nő nevét kiabálod, akit mellesleg Picúrnak szólítasz. –egyáltalán, hogy mondjam meg neki, hogy ne hagyjon itt azon nyomban??

-Camille tulajdon képpen hivatalos formában a lányom. –nyögtem ki az első dolgot, ami magába foglalja a helyzetet, mégis idétlenül hangzott. Sosem tekintettem, mint lányomra, még ha papíron az is volt. Inkább egy kishúgnak neveztem volna, de ezt hosszú lett volna elmondani, ilyen gyorsan. –Kérlek várj egy pillanatot és elmondok mindent. –tettem össze a két kezem és könyörögtem neki, hogy várjon, amíg telefonálok egyet. Megszeppenve bólintott halványan, én pedig rögtön kikaptam a telefonom a zsebemből és Cami-t hívtam. Nagy kő esett le a szívemről, mikor felvette, de csak a hányás kerülgetett, mikor Malik szólt a telefonba. Esélyt sem adott beszélni. A készüléket a földhöz vágtam tehetetlenségemben. Nem tudtam hol vannak

-Elmondanád mi ez. –beszélt megtört hangon, mint aki még mindig nem hisz nekem.

-Baby... –fújtam ki a rég benn tartott levegőt, amiről addig nem is tudtam. Muszáj volt minél gyorsabban lenyugtatnom magam, hiszen úgy sem tehetek semmit és Alison-nal is egyre rosszabb volt a helyzet. Nem húzhattam tovább. Még mindig kérdően nézett rám. Lerúgtam a cipőimet és ledobtam a kabátom. –Gyere menjünk fel. –Ali szó nélkül követett és felmentünk a szobámba. Az ágyra ültem le ő pedig az ölembe húzódott.

-Hogy hagyhattál itthon egy gyereket egyedül?? És hol van most?? –kérdezte halkan és fel voltam készülve mindenféle reakcióra, ami most következhetett.

-Camille… Nem gyerek. –felkapta a fejét és furcsán nézett rám. Kénytelen voltam folytatni. -19 éves. És Malik elvitte. –jónak láttam azt a két dolgot egybe közölni. Alison eléggé együttérző ember és nagyon jól tudja, milyen is az az ember, hisz Ő is abba az iskolába járt még pár éve.

-Együtt vagy vele?? –kérdezte lahjtott fejjel. Nem mert a szemembe nézni. Nincs rendben ez így.

-Ne legyél bolond. Soha nem néznék Rá úgy, ahogy Rád. Nem is tudom mi Ő nekem. Tudod árvaházba nőttem fel, Ali. Ő is. 8 éves korom óta én vigyázok rá és nem tudtam tőle sohase megválni. Rettentően szeretem, mintha csak a testvérem volna. Miután betöltöttem a 18-at és kerestem annyi pénzt, hogy kényelmesen meglegyek elintéztem, hogy örökbefogadhassam. Semmi okod a féltékenységre. –pusziltam homlokon, míg Ő hatalmas könnyes szemekkel nézett rám.

-Neked arany szíved van. –ölelt meg szorosan. –Meg sem érdemellek.

-Nézd csak, -vettem le a szekrényről az egyik kedvenc képemet, amin Camille-el vagyunk. –itt elvittem őt a karneválba. –a képen a nyakamba ült. Bár már 13 éves volt alig nézett ki 10-nek. Mindig kicsi volt a korához képest.

-Aranyosak vagytok. –mosolygott. Meglepően hamar megbarátkozott a gondolattal, hogy Cami is képbe van, de ennek csak örültem. Visszatettem a képet az éjjeliszekrényre. –Tényleg elvitte Malik?? –váltott az arca derűsre. Halványan bólintottam, mintha még mindig reménykednék, hogy ez az egész hazugság, de nem így volt.

-A fejébe van, hogy hasonlít egy másik lányra, akibe szerelmes volt és a sebeit próbálja vele gyógyítgatni, vagy fogalmam sincs. Még azt is mondta, hogy addig örüljek, amíg csak ő akarja Cami-t, mert addig biztonságban van. A fenébe fogalmam sincs, mit csináljak!! A betörés mögött is ő állt, hogy elmenjek itthonról és elvihesse Cami-t.

-Nem fogja bántani. Sok mindent el lehet mondani Zayn-ről, de azt nem, hogy valaha is nőket bántson. –ferdén néztem rá. Még, hogy nem bántana nőket?? Ugyan kérlek. Egyáltalán honnan szed ilyeneket??

-Miből gondolod?? –húztam össze a szemöldököm.

-Szerinted nálam nem próbálkozott be?? –kuncogott, mintha egyértelmű lett volna. Már a gondolattól is borsódzott a hátam és megfeszült a mellkasom. –Miután elküldtem őt melegebb égtájakra és körülbelül 100x elmondtam neki, hogy nem fogok vele lefeküdni, békén hagyott. Viszont sosem volt erőszakos. Camille-el beszéltél már erről?? –lehet hogy igaza volt, de attól még nem kedveltem jobban azt az embert, sőt még mélyebbre süllyedt a szememben, hogy Alison-t is ágyba akarta kergetni.

-Nem. Camille-el van ilyen dolog, hogy nem nagyon beszél. Sose beszélt senkivel. Velem is csak épp hogy.

Még meséltem neki pár dolgot és örültem, hogy így látatlanba is azt mondta, hogy biztosan kedvelni fogja Őt. Egy kicsit mérges is volt rám, mert eddig nem szóltam, de haragja hamar elszállt. 

Meg szerettem volna várni míg Cami hazajön, hogy lássam jól van-e, de elaludtam Alison-nal.

Nem telhetett el sok idő, hallottam, hogy csukódik a szomszéd szoba ajtaja. Lustán, fáradtan kikászálódtam az ágyból figyelve, hogy Ali ne keljen fel, majd átmentem. Zárva. Furcsa. Nem is nagyon aggódtam, hallottam, hogy Camille bent szuszog és ez elég volt, hogy nyugodtan menjek vissza aludni.

***

-Hagyd, majd én megcsinálom. –győzködtem Alison-t, aki elhatározta, hogy palacsintát akar sütni.

-Én is meg tudom csinálni. –bökött oldalba könyökével játékosan és a másik kezébe pedig a serpenyővel hadonászott. –Inkább menj és keltsd fel Camille-t.

Mindig is, ha eltökélt valamit, akkor annak úgy kellett lennie, de őszintén vicces volt, hogy Ő parancsolgatott nekem. Felballagtam a lépcsőn, be akartam nyitni Cam szobájába, de az még mindig zárva volt, ezért kopogtam és szóltam, hogy jöjjön reggelizni. Lassan haladtam lefele, amint leértem már nyitódott az ajtó. Megfordultam, hogy jó reggelt kívánjak, de nem láttam mást, mint két szórakozott szempárt és egy undorítóan szemtelen vigyort. Nagyon kiborultam Zayn miatt és ezt nem is lepleztem még Cam előtt sem.

Láttam a meglepődöttséget az arcán, mikor bemutattam Alison-t, de nem erre a reakcióra vártam tőle. Gyerekesen feszült volt a hangulat. Ali próbált kezdeményezni Cam felé, majd inkább jónak láttam, ha most egyedül hagy minket, ezért megvártam, míg kimegy, de Camille szemei már rég elhomályosultak, mint aki épp sírni készült.

Őszintén Alison-tól vártam inkább ezt a reakciót, mint Camille-től, de belegondolva igaza volt. Muszáj volt megvigasztalnom Őt, hogy verjen ki minden butaságot és féltékenységet a fejéből, még ha én is aggódtam, amiatt, hogy egyikük nem fog elég figyelmet kapni. Isten a tanúm rá, hogy egyformán szerettem mindkettőjüket

Később, miután már csak ketten maradtunk megemlítettem nem túl tolakodóan, hogy ma kéne bemennünk gyámügyre. Amin a legjobban meglepődtem, hogy nem túl lelkesen, de ellenkezés nélkül rábólintott a dologra. Soha nem fogom érteni, hogy miért van ellene annak, hogy átvegye azt, amit az anyja hagyott neki. Ha csak aprócska dolog is, vagy akármi, egy árva gyerek örülne neki. Nem is akartam tovább húzni az időt. Felkaptam egy öltönyt, ami nélkülözhetetlen volt a mindennapjaimban és szóltam Cam-nek is, hogy akkor indulunk.

Beérve a városközpontba Cam már lerágta az összes körmét és az arca is falfehér volt. Megszerettem volna nyugtatni Őt pár biztató szóval, de tudtam, hogy semmit nem érnék el vele, így inkább megfogtam a kezét és úgy mentünk be a kijelölt helyre, ahova már annyiszor hívatták be Camille-t. Egyedül Ő mehetett be míg nekem kint kellett várnom Rá. Leültem az ajtó előtti várópadra és nem tehettem mást, mint vártam. Szerencsére ismertem a fickót, aki itt volt és elhívtam már tegnap az egyik nevelőt az árvaházból, ahol felnőttem és Cam is élt, így nem kellett aggódnom miatta.

Eltelt 5,10, majd 15 perc, de még mindig nem történt semmi. 20 perc után lefagyott a büszke mosoly az arcomról, hogy sikerült elhoznom Cami-t ide, mert zokogva rohant ki az ajtón, figyelmen kívül hagyva engem egyenesen ki az épületből. Nem tudtam utol érni, szinte eltűnt. Visszamentem és szembesültem azzal, hogy Cam miért sírt és rohant el. Egy levelet kapott az anyjától. Mire végigolvastam teljes mértékben megértettem reakcióját, mégis aggódtam érte. Egyértelmű volt, hogy egyedül akart maradni, de hova ment és mikor jön haza??