21. ~Lényegtelen??~

Wow, de gyorsan mennek a napok... Hoztam a következő részt, remélem ez is tetszeni fog és megdobtok pár kommnentel :D Jó olvasást!! xx

-Ssssh!! Én vagyok… -nyugtatott és elvette a kezét a szám elől. Megfordultam és tudtam, hogy végre biztonságban vagyok. Valamilyen okból fogva bíztam benne és hagytam, hogy vigyen ahova akar.

-Aggódtam miattad. –mondta, mikor megálltunk a házunk előtt. –Komolyan mondom. Már mindenhol kerestelek. Örülök, hogy nem esett semmi bajod.

-Miért foglalkozol velem?? –kívánkozott ki belőlem a kérdés.

-Nem tudom mennyit hallottál rólam, de bármilyen nehéz elképzelni, nem vagyok sokkal különbözőbb a többi embertől körülötted. –enyhe él volt a hangjába, amit célzásként vehettem volna. –Egyszerűen csak kicsit bonyolultabb ember vagyok, de nem különbözök semmiben a nagybátyádtól, vagy tudom is én ki ő neked… Ugyanúgy tudok törődni, mint bárki más. Ember vagyok Camille és nem egy szörny. –azt hiszem az utóbbi mondatot inkább magával próbálta elhitetni, mint velem. Tudtam, hogy nem rossz ember, csak más a maga módján. Fejét a kormánynak támasztotta egy pár másodpercig, kifújta a levegőt, majd felnézett újra rám. –Hajnali 3 óra. Aludnod kéne. –hangja most fáradt volt és halk. Bólintottam egyet és kinyitottam a kocsi ajtaját. –Várj. –nyúlt a kezem után, mikor épp szálltam volna ki. Felénéztem, hogy mondja, amit szeretne még. Egy hosszat pislantott és egy újabb mély sóhaj következtében belekezdett. –Nem volna kedved hazajönni, velem?? –kérdezte végül reményteli hangon. Egy kicsit meglepett a kérdése és rögtön mérlegelni kezdtem a helyzetet. Bent a házban ég a lámpa, ami annyit jelent, hogy Jake idegesen várja, hogy hazakerüljek. Ez arra késztetett, hogy hagyjam itt Zayn-t és menjek be. De mikor rá néztem… Istenem, ki tudna ellen állni neki?? Párszor még a házra pillantottam, majd vissza rá és úgy csináltam, mint aki még mindig erősen gondolkodik. Fél perc csönd után visszahúztam a lábam az autóba és becsuktam az ajtót. Látni az arcát felragyogni a félhomályban egy ilyen kis cselekedettől, felemelő érzés volt!! Egészen amíg meg nem érkeztünk, fogta a kezem a két ülés között. Olyan más volt, ahogy ajtót nyitott előttem, szinte minden ajtónál és elképesztő vigyora csak mégjobban a kedvére játszott, hisz így lehetetlen volt másra gondolni, mint rá.

-Kérsz?? –nyújtotta felém a poharát, amibe valamilyen alkohol volt. Megráztam a fejem, mire elmosolyodott és lehúzta a pohár tartalmát. A mosdóhoz lépett elöblítette és narancslevet töltött. –Tessék. Biztos szomjas vagy. –adta a kezembe, amit egy mosollyal köszöntem meg. Ittam belőle egy keveset, majd letettem az asztalra. Körülnéztem, de Zayn már nem volt a konyhába. Hirtelen eltűnt. Elindultam a szobák felé és mindenhova belestem, végül a folyosó végén találtam meg. Az ágyon ült és két válla közé volt ejtve a feje. Megkopogtattam az ajtót, hogy vegyen észre. –Gyere be. Raktam ki neked törölközőt és tiszta ruhát, el mehetsz fürödni. Itt megvárlak. –mosolygott és mivel már jártam itt, nem kellett megmutatni, hogy merre kell mennem. Mikor elkészültem és felvettem, amiket Zayn odarakott nekem, végignéztem magamon és olyan nevetségesen néztem ki egy fekete boxerben és egy piros, bő pólóban, hogy muszáj volt nevetnem magamon. Kiléptem a sötét szobába és rögtön villanykapcsolóért nyúltam, de nem volt ott, ahol voltam. Az ágy melletti éjjelilámpa nyitódott fel.

-Sexy vagy. –mosolygott melegen rám az ágyból. Fülig elpirosodtam a bókjától és magától a ténytől is, hogy rajta csupán csak egy az enyémhez is hasonló boxer volt. –Ne szégyenlősködj gyere már ide. –nevetett jóízűen és maga felé invitált. Bemásztam mellé a meleg ágyba és, ha akartam sem tudtam volna távolságot tartani, mert rögtön közel húzott. –Leoltom a lámpát oké?? –szólt és heves fejrázásom ellenére is sötét borult a szobára. –Mitől félsz ennyire?? Nem kell félned semmitől, akár sötét van, akár nem, itt vagyok. –hallottam, ahogy vigyorog, le mertem volna fogadni, hogy élvezi a helyzetet, hogy a kezét szorongatom. Inkább nem szóltam, de nem tudtam elaludni. Eltelt fél óra, egy óra, én még mindig ébren voltam.

-Alszol?? –suttogtam. Felnéztem a sötétbe, hogy látom-e niytva a szemeit, de úgy látszik mélyen aludt már. Kibújtam mellőle az ágyból és remélhetőleg az ajtó felé haladtam csendben. Megtaláltam a nappalit, ahol felnyitottam a lámpát és leültem a kanapéra, ahol találtam egy tv kapcsolót, így bekapcsoltam a készüléket, és valami műsor után néztem. Éjjel nem sok minden megy a tv-be, ezért egy főzőműsornál álltam meg. Kényelmesen felültem törökülésben és egy párnát raktam az ölembe, amire rákönyököltem. Egy kicsit hűvös volt a szobába, de nem kibírhatatlanul. Nem telt el 10 perc sem, arra lettem figyelmes, hogy áll valaki mögöttem. Hátra kaptam a fejem… Azt hiszem túlságosan feltűnően futattam végig tekintetem a tökéletesen kidolgozott testén, mert mire arcához értem az a szemtelen mosoly húzódott a száján, amitől csak még jobban nézett ki. Az ájulásközeli élményt már csak az segítette, hogy elaludt haja és álmosan csillogó szeme olyan összhatást kölcsönzött, amilyet még talán soha el sem tudtam volna képzelni. Nem tudtam rá szavakat találni.

-Azt hittem elmentél. –ült le mellém. Hálás voltam, hogy nem piszkált azzal, hogy megbámultam őt, mégis inkább kerültem a tekintetét. –Miért nem alszol?? –megvontam a vállam. –Ha feloltom az éjjelilámpát és ébren maradok veled, visszajössz a hálóba?? Hideg van itt. – érvelt és bólintottam. Visszamentünk, ahol leültünk mindketten az ágyra a támlának támaszkodva. Nem tudom, hogy mániája-e, hogy nem visel el 20 centi helyet kettőnk között, de már megint közel húzott magához. –Válaszolnál egy kérdésemre?? –törte meg a beállt, kínos csöndet. Bólogattam épp, hogy csak észrevehetően és rögtön reagállt is. –Miért jöttél velem?? Azt hittem, hogy gondolkodás nélkül ott fogsz hagyni. –azt hiszem valami ilyesmi jellegű kérdésre számítottam, mégsem tudtam válaszolni. Nem tudtam mivel magyarázni, hogy miért nem maradtam otthon és jöttem el a matek tanárommal. Letudtam annyival, hogy megvontam a vállam. És ha már a ott tartottam, hogy a matek tanár ágyában fekszem, nekem is fel kellett tennem egy apró kis kérdést, amit nem tudtam magamban tartani.

-Hány éves vagy?? –amíg vártam a válaszát a mellkasán lévő tetkókat kezdtem piszkálni. Be kellett vallanom, nagyon tetszett.

-Lényegtelen. –vágta rá robotiasan. Fura volt, talán még mérges is, és a jókedve hamar búskomorságba fordult . Felnéztem rá összeráncolt szemöldökkel, nem értettem, miért kapta fel a vizet. –Én csak… Tudod, sokkal öregebb vagyok nálad és nem hiszem, hogy ez így most jó ötlet volna… -nem teljesen értettem, hogy miről beszél. Maximum 30-31 körül lehetett, ami még mindig nem túl eget rengető dolog, de végül megszólalt. -40 vagyok Camille. Nem fogok neked hazudni, teljesen fölösleges volna. –nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert hazudnék. Talán ezt tényleg nem kellett volna tudnom?? De igen!! Azt hiszem értékeltem őszinteségét és bizonytalanul, de átöleltem a hasánál. Ezúttal ő lepődött meg. Annyira lemondóvá vált, mikor elhagyta a kora száma a száját… Talán több rossz érte őt, mint jó, de akkor sem kellene olyan negatívnak lennie, hogy mindenkitől rosszat vár. Én nem tudnám ezt megtenni. És nem csak szánalomból maradtam ott és tettem, amit. Akartam. Azt hiszem nagyobb szüksége van rám, mint bárki másnak.