16. ~Vacsora~

Remélem örültök neki és dobtok pár kommentet :)) Sietek a következővel!! Jó olvasást!! xx

Miután a pincér fiú felvette az italrendelést, étlapot adott mindkettőnknek és elment.

-Én… -kezdett bele, felkaptam a fejem az étlapról és látszólag azon gondolkodott, hogy mit mondjon. –Nem vagyok éhes. –mondta halkan. Mi?? Nem éhes??

-Mióta hazaérkeztél az iskolából nem is ettél. –csattantam fel. Kizárt dolog, hogy innen hazamegy anélkül, hogy enni fog velem. Láttam, hogy kérdően néz rám, hogy honnan tudhatom ezt. Bosszúsan megforgattam a szemeim és valami magyarázat után kerestem, de rájöttem, hogy felesleges hazudnom. Mi értelme volna?? Tudtam mire gondol. –Igen, Cami. Figyeltelek. –vágtam le magam elé az étlapot feszülten. Megjelent a pincérnő, hogy megkérdezze mit eszünk. Párszor végig futtattam rajta a tekintetem, de csak gyűlt bennem az idegesség, mikor flörtölni próbált velem és az abroszt igazgatva próbált úgy mozdulni, hogy belássak a mélyen kivágott fehér pólója alá. Komolyan ennyire hülye ez a nő?? Egy lánnyal vacsorázok és illegeti magát nekem?? Már épp tervezgettem, hogy nekirohanok az egyik szimpatikusnak tűnő falnak.

Nem akartam, hogy látszon rajtam bármilyen jele is a dühömnek, ezért mosolyt erőltettem magamra.

-Sültkrumplit kérek!! –csapta le, szó szerint az asztalra Cam a kemény borítású kisfüzetet, hogy hatalmasra nyíltak a szemeim a meglepetéstől. Nem tudtam min lepődtem meg jobban. Azon, hogy sült krumplit kért egy négycsillagos olasz éterembe, vagy a szokatlan indulatos hanghordozásán, amit fogalmam sincs jelen pillanatban mi váltott ki. Bárhonnan is néztem a dolgokat... kurvára dögös volt. Kezeit összefonta mellei előtt és lábait egymásra rakva dőlt hátra a széktámlának. Ahogy hófehér combjai kivillantak a szoknyája alól, élesen szívtam be a levegőt, próbálva féken tartani magam. Gyorsan kértem valamit, a szédülettől már azt sem tudtam hirtelen mit, csakis arra törekedtem, hogy tünjön el jó messzire a pincérnő. Elment és én a kezem Camille combjára simítottam. Kirázta a hideg, tudtam, hogy hatással vagyok rá, de nem akartam kihasználni. Őt nem. Felnéztem az arcára, a szemei azt sugározták, ha nem veszem el azonnal a kezem tőle, akkor nem élem meg holnapot. Elemeltem a kezem, de csak nevettem. Annyira aranyos volt, ahogy próbált gyilkos tekintettel nézni… Mikor pár perc múlva még mindig ugyanolyan komoran és nyúlt tekintettel ült mellettem, kezdtem aggódni, hogy akármi rosszat is szóltam.

-Valami baj van?? –kérdeztem halkan és túl gyengén. Magabiztosabbnak kell látszanom, még ha mellette egyáltalán nem is vagyok az… Elfordította a fejét felhúzott orral. Nem szólt hozzám. Mit is vártam?? Hogy rögtön órákat fog nekem beszélni, mikor nem is szólal meg?? Inkább örülhettem volna, hogy ennyit beszél hozzám, de még is tudtam, hogy valami most nincs rendbe. Közelebb húztam őt és az ölembe vettem, még ha ellenkezett is. A szemébe néztem, de meghátráltam, mikor tisztán kivehető utálatot láttam ott. Majd csillogtak szemei pár könnycsepptől, de kipislogta eltűntetve azokat. –Mi a baj?? –kezemet az arcára tettem és halkan kérdeztem. Nem szerettem volna, hogy szomorú legyen, de még egyszer nem nevetett, mikor velem volt. Azt akartam, hogy mindig vidám és boldog legyen, bármi is az ára.

-Miért csinálod ezt velem?? –nézett mélyen a szemembe és fogalmam sem volt, mire gondol, vagy pontosan mi rosszat tettem.

*Camille*

Talán még jól is éreztem magam. Kedves volt és jól estek a dolgok, amiket tett. Mindössze ez csak addig volt így, míg a pincérnő ki nem érkezett. Zayn szégyentelenül és feltűnően futtatta fel-le a lány testén a szemeit és még rá is mosolygott. Rögtön felfordult a gyomrom és megint magam előtt láttam azokat a lányokat, akiket az autóba ültetett be és vitt el az iskolától. Ha ezt csinálja, miért vagyok itt?? Élvezi, hogy teljesen összezavar, vagy csak játszik velem?? Bárhogy is van én ezt nem akarom. Nem is értem, hogy gondoltam, mikor eljöttem vele. Egyszerűen mikor a szemébe nézek és látom azt a fura csillogást és sóvárgást, az agyam kis masszává olvad és a gyomrom és furcsán émelyeg. Még most is, mikor valójában nem is rá, hanem magamra vagyok dühös és őt pedig pokolra kívánnám, még most is ráz a hideg és felforrósodik a bőröm egyszerre, ahogy érinti az arcomat és a szemembe bámul.

-Mi a baj?? –kérdi másodszorra és legszívesebben a képébe vágnék minden ostoba húzást, amit tett, de nem volna értelme. Elvégre, semmi közöm nincs hozzá, hogy mit, mikor, kivel csinál. Csak velem hagyná abba azt, amit tesz. Sírnék, ha magam volnék és senki nem látna, mert nagyon rosszul esik, hogy játszik velem, de arca épp, hogy csak pár centire volt az enyémtől és ettől gyenge voltam.

-Miért csinálod ezt velem?? –bukott ki belőlem és ő olyan értelmetlen arcot vágott, amilyet régen láttam már.

-Mit?? –komolyan kérdi?? Hát nem egyértelmű?? Nem engedett el az öléből, pedig bárhol máshol szívesebben lettem volna. –Camille, ha nem mondod el mit csinálok rosszul, nem tudok rajta változtatni. –eltűrte az arcomba lógó tincsimet és zavarbaejtően még mindig az arcomba nézett, majd felváltva az ajkaim. Elfordítottam a fejem, most a csókja volt az utolsó dolog, amit kartam tőle. Megalázva éreztem magam. Kétség kívül csak ki akart használni. Pár perc múlva feladta és egy sóhajtás után megszólalt. –Fogalmam sincs mit tettem, de oké. –engedett el beletörődve és addigra pont hozták a vacsorát. Valójában nagyon is éhes voltam, de nem akartam vele enni. Gyorsan bekapkodtam pár darab sültkrumplit, amit Zayn meg is mosolygott. Mi a fenének kell mindenen nevetni?? Mi olyan vicces?? Ő valami felismerhetetlen állagú dolgot evett, ami gyorsan el is fogyott. Mikor befejezte, felbontotta az üveg bort és töltött az asztalon kévő poharakba. Kizárt dolog, hogy én egy korty alkoholt is lenyeljek.

-Igyunk a gyönyörű mosolyodra. –emelte meg a poharát. Tiltakozni akartam, de tényleg mosolyogtam. Nem tudom pontosan min is, de irtó hülyén éreztem magam és sikerült 100%-ig zavarba hoznia.