5. ~Ki ez az ember??~

Egy kicsit rövidebb résszel jöttem, de azért remélem tetszik :)) 

Jó olvasást!! xx

Haja tökéletesen volt kusza barna szemei pedig tompán fénylettek. Arcát vastag borosta borította, ami még vonzóbbá tette. Fekete öltönye kihangsúlyozta széles vállát és a nyakkendője enyhén félre volt csúszva. Más embereken az öltöny elegáns megjelenést kölcsönzött, de rajta teljesen máshogy mutatott. Rajta laza hatást keltett az élére vasalt fekete ruhadarab is, ha ez egyáltalán lehetséges. Azt hiszem túl sokáig időzött el tekintetem rajta, mivel egy szemtelen, önelégült mosoly terült szét a száján.

-Hogy hívnak aranyom?? –tette fel a kérdést és kicsit megremegett a hangja, majd megköszörülte a torkát. Lehajtottam a fejem, mintha ott sem volna. Azt hiszem bosszantotta őt, hogy nem válaszolok. –Látom új vagy. Szerinted megengedheted magadnak, hogy így viselkedj egy tanárral?? –próbált gorombának tűnni, de jókedve kihallatszódott hangjából. Megvontam a vállam és magamban fortyogtam, hogy miért nem ül vissza a helyére és nézegeti még a névsort, hátha talál rajta valami érdekeset. Nem ment el. –Játszani szeretnél velem?? –hajolt le és morgott a fülembe. Egy rövid üzenetre futotta Jake-nek, amiben annyi állt: „S.O.S.” Megráztam fejem és összehúztam magam, amilyen kicsire csak tudtam, hogy hagyjon békén. Nem akartam, hogy hozzám érjen, de keze már nagyon közel járt az egyik arcomba eső hajtincsemhez. –Ezt később még lerendezzük. –suttogta újra lehajolva fülemhez, miután elsöpörte hajamat a fülem mögé és kivágódott az ajtó. Mintha tudta volna mi fog történni. Jake dühös ijedt tekintetét váltogatta köztem és a fekete hajú tanárom közt, majd két lépéssel szelte át az osztályt.

-Ne. Merj. Hozzá. Nyúlni!! Értetted Malik?? –lökte a falnak az egész osztály szeme láttára és síri csönd lett. Az egész egy hatalmi játszmának tűnt, ahogy kaján mosolyra húzta a férfi a száját. Mintha élvezte volna, hogy Jake neki esett.

-Nem tudsz megakadályozni. –nevetett jókedvűen. Olyan fiatalnak tűnt így. –Senki sem tud. Te nem vagy itt senki és nem fogod megmondani mit csinálhatok és mit nem. Ja és, ha még egyszer hozzám nyúlsz, nem éred meg a másnapot. –beszélt mélyen, fenyegetőzően és az eddigi képet, amit kialakítottam róla, összetörte. Remegtem a félelemtől. Körülnézett és felmérte a helyzetet, hogy mindenki figyelmesen követi, a rivalizálást, majd hangosan szólalt fel. –Vége a műsornak, mindenki mehet haza!! –nagyra nyíltak szemeim. Most komolyan elküldött mindenkit haza a 2. óra közepén?? Megteheti ezt egyáltalán?? Nos nem kellett senkinek sem semmit kétszer mondani, az összes diák eltűnt, mielőtt a tanár úr meggondolhatta volna magát. –Ki ez a lány Orwell?? Netán a kurvád?? –fordult egy másodperc alatt a helyzet és ezúttal Jake volt a falnak szorítva a nyakánál fogva.

-Ne merj így beszélni róla!! Semmi közöd hozzá. –próbálta leszedni a kezeket a nyaka körül, de úgy látszik a másik férfi túl erős volt. –Camille menj ki!! –szólt rám és gondolkodás nélkül futásnak eredtem. Örültem, hogy lábaim még tartanak a remegéstől eltekintve. Az iskolaudvaron álltam, csak meg és nem tudtam hova menjek, vagy mit csináljak. A szél belekapott szoknyám aljába és pár őszi lehullott levelet söpört a lábam elé. A kiserdő felé pillantottam az iskola mögött. Elindultam arra és a patak csobogása szinte hívogatott. Mire odaértem a fejem kiürült és, csak a gyönyörű környezetet tudtam magamba szívni. Egy picit beljebb mentem a fák közé, hogy közelebb kerüljek a vízhez és egy nagy sziklát találtam. Liliomok rengetege volt odaültetve és csodálatos illatot csináltak a friss levegőbe. A liliom volt a kedvenc virágom. Késztetést éreztem, hogy felküzdjem magam a nagy szikla tetejére és onnan csodáljam meg a tájat. Gyönyörű volt. Pár perc alatt előjött a tériszonyom és le kellett mennem onnan. A szikla tövében ültem le és, csak hallgattam a természetet. Egyáltalán nem olyan volt, mintha a városban lennék. Csak éreztem a napot a bőrömön és a kellemes szelet is. Kinéztem a fák között és tökéletesen rá lehetett látni az iskola egyik legfelső ablakára. Figyelmem felkeltette a áttetsző selyemfüggöny és az ablakban hófehér vázában díszelgő liliom csokor. Valaki nagyon szerethette azt a virágot. Egy ideig még magam elé bambultam és mielőtt álomba merültem volna egy sötét alakot láttam abban az ablakban, ahol a virágok voltak. 

4. ~Már nem menekülök~

Tippeljetek komiba ;D Szerintem mindenki ki fogja találni, hogy ki kicsoda :D Egyébként van, aki felismerte a helyet, ahol az iskola van?? :))) 
Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Szóval. Így nagyjából körbemutogatok mindent, hogy ne tévedj el, de minden szünetben megtalálsz. Vagy hamarabb talállak meg én téged. –kuncogott megint magán és újra nem bírtam ki nevetés nélkül. –Egyébként így már értem Orwell, miért nem akkora seggfej, mint a többi tanár ebbe az elcseszett iskolában. –tűnődött el magában, majd rámnézett mosolyogva és én pedig rá kérdően, magyarázatot követelve. –Gondolom a tanár úr nem akart elárulni neked sokat. –vonta fel az egyik szemöldökét ördögi vigyorral a képén. Megráztam a fejem és már nagyon kíváncsi voltam. –Gyere üljünk be az egyik terembe. –mutatott az osztályok felé. Az első nyitott teremben leültünk és már nagyon türelmetlenül vártam, hogy meséljen valamit. –Szóval azt tudnod kell, hogy egy nő tanító sincs az iskolában. –kezdte teljesen lazán, én pedig már itt nagyot néztem. Az összes tanító férfi?? –Nem tudom mennyit kéne mondanom. –vakargatta a tarkóját tanácstalanul.

-Mindent. –parancsoltam rá még magamat is meglepve ezzel. Úgy láttam ő is ugyanolyan meglepett, mint én, ezért kissé dadogva kezdett bele, de szépen lassan megtudtam pár érdekes dolgot, ami felkeltette az érdeklődésem.

-Nos, amit mondani fogok egyáltalán nem biztos, hogy igaz. Ez afféle ”legenda” a suliról és az igazgatóról. –rajzolt kezeivel idézőjelet a levegőbe. –Az iskolát 10 éve alapították, ez a hely akkor még erdős volt, csak az elmúlt időkbe lett lakott terület. Nem tudom mióta éltek Londonba, de ha jártál már ezen a környéken akkor ismered a történetet. –fejet ráztam, hogy még sose hallottam róla, ami azt illeti nem nagyon járkáltam sehova sem. –Szóval az igazgató állítólag tizenakárhány éve elvesztett valakit, és vele együtt a józan eszét is. Californiába ment és embereket ölt, de a rendőrség nem tudott rábizonyítani semmit. Onnan visszajött ide Londonba és pár barátja segítségével építette fel ezt az iskolát. Mondjuk, szerintem ennek semmi valóságalapja nincs, mivel abszurd az egész. Minden ember máshogy tudja ezt a kis történetet, mindenki hozzáad, elvesz belőle. Hülyeség az egész. Azt viszont tudom, hogy az iskolából egy diák sem látta még az igazgatót. Anya azt mondta, hogy apa ismerte őt, de ebben sem vagyok biztos. Már nem tudom meg kérdezni őt, anya pedig nem beszél róla. –hadarta el és végig a vállát vonogatta, viszont az utolsó mondatánál szomorúság futott át az arcán. Kötelezőnek éreztem beszélni hozzá, még ha lassan és nehezen találtam meg csak a helyes szavakat.

-Mi történt az apukáddal?? –találtam meg gyenge hangom.

-5 éve meghalt. Sokat ivott, de jó ember volt. Mindig bánatos volt, de soha senkinek nem beszélt semmiről. Viszont engem és anyát nagyon szeretett.

***

Dan elvezetett az osztályhoz, ahol az eslő órám kezdődött. Irodalom. Megkönnyebbülve vettem észre, hogy az órát Jake tartsa. Bemutatott az osztálynak és magyarázni kezdett. Költők, írók miegymás, de nem tudtam odafigyelni. Végig az járt a fejembe, amit Daniel mesélt. Az egész iskola dolog abszurdnak tűnt, még is kell lennie valami valóság alapjának, ha szinte mindenki tudja. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy butaság az egész.

-Camille figyelj az órámon. Nem fogok veled kivételezni. –zökkentett ki Jake halk hangja, mikor elhaladt a padom mellett. Úgy mondta, hogy csak én halljam. Bocsánatkérően bólintottam. Észre sem vettem, mennyire elrepült az idő, de már csöngettek. Mielőtt kimentem volna az osztályból Jake megállított. –Bármi gond van keress meg engem, vagy szólj Daniel-nek. Matekod lesz, de vigyázz magadra. Nagyon féltelek. –ölelt át.

-Megleszek. Szeretlek. De akarok, majd valamit kérdezni. –susogtam.

-Én is picúr. De most menj, nem akarom, hogy késs. Majd beszélünk otthon. –irányított az ajtó felé. Kiértem és rögtön megtaláltam szemeimmel Daniel-t. Úgy látszik rám várt, mert egy pillantás alatt, mellém sietett.

-Milyen órád lesz?? –kapta ki a táskámból egy szó nélkül az órarendem. –Őszinte részvétem. Matematika. –nézett fel az órarendemből. Nem értettem, miről beszél?? Tény, hogy mindig utáltam és nem is tudtam a tárgyat, de ő ezt nem tudhatja rólam. –A matektanárt, hát… Csak hagyd figyelmen kívül minden megszólalását. Komolyan ő a legnagyobb pöcs ebben az elcseszett iskolában. –forgatta a szemét és már indult is, én pedig követtem. –Egyébként csak próbálj meg úgy csinálni, mint akit érdekel miről beszél, de a személyes dolgokra ne figyelj oda. –vonta meg a vállát és csöngettek. –A francba. Ott lesz órád, nekem most rohannom kell. Szünetbe várlak. –mutatott egy ajtóra és hátraarcot vágva futott el. Bementem a terembe, és már csak a tanítói asztal előtt volt egy hely. Még egyszer körülnéztem, hátha találok máshol egy széket, ahol helyet foglalhatok, de nem. Muszáj volt odaülnöm. Alig tettem le a vállamról a táskám a tanító már jött is be. Nagy hévvel ledobálta a cuccait az asztalra és kényelembe helyezte magát a székén. A pár évvel 30 fölötti férfi pofátlanul jóképű volt. Lábait szemtelenül felrakta az asztalra és kinyitva az osztályzóívet rágózott és nézegette a jegyeket.

-Ez siralmas. Alig kezdődött még meg az év, de már az osztály háromnegyede bukásra áll. –grimaszolt fájdalmasan. –Nos, mivel enyhén másnapos vagyok kaptok 3 választási lehetőséget. –tette tarkójára a kezét és olyan volt, mint aki otthon a kanapén terpeszkedik fáradtan. –Első, dolgozatot írtok. Második, kaptok önálló munkát. Harmadik, szigorúan csendes szabadfoglalkozás. –sorolta fel nagyképűen a lehetőségeket és az egész osztály egyértelműen a szabadfoglalkozást választotta. Az osztályban halk sugdolózások, beszélgetések, firkálások hallatszottak. Nem tudtam mit kéne csinálnom, a tanár folyamatosan engem bámult. Daniel tanácsára próbáltam figyelmen kívül hagyni. Elővettem a telefonom és egy sms-t kezdtem pötyögni. –Aranyom senki nem szólt, hogy nincs telefonozás az iskolában?? –hajolt közelebb, mindössze 2 pad választott el tőle. Hangjától kirázott a hideg. Úgy tettem, mint aki nem hallott semmit és próbáltam tovább írni Jake-nek, de újra megszólalt. –Ha nem teszed el akár el is kobozhatom. –jött ezúttal már mégközelebbről a hangja és tisztán érezhető volt belőle a mosolya. Felnéztem és a piszok jóképű tanár farkasvigyort villantva felém várta, hogy tegyen el a kezembe lévő készüléket. Ott állt egyenesen a padom előtt.

3. ~Az iskola~

Íme a harmadik rész. Új szereplővel bővült a blog, ezt részben láthatjátok majd :)) Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

3 napja itthon gubbasztok. Jake szerint pár dolog nem megy gyorsan, de ma reggel már megkezdhetem az első napom az iskolában. A reggel magam keltem és, mikor kilibegtem a konyhába, ahol Jake a reggeli dolgozatjavítás mellett kávét szürcsölgetett, meglepődött, hogy hamarabb kész vagyok. Leültem vele szembe és levettem a tányérról és pirítóst. Úgy döntöttem Jake nem eszik többet, még a végén elhízik.

-Jó reggelt. Az ott az én reggelim. –mondta halkan, de nem nézett fel hanem tovább számolgatta az összpontszámot. Pár másodperc múlva félre dobta tollát az öltözékemet kezdte vizslatni. –Nem szeretnélek elkeseríteni, de… Azt hiszem nem jöhetsz fehér nadrágban és topban. –felvontam szemöldököm, hogy indokolja miért nem jó a ruhám. –Nos az iskola…öreg. Az igazgató a múltban ragadt és kötelező az egyenruha. –taglalta a szavakat, mintha ez neki lenne kínos. Talán sejthette, hogy nem szívesen válnék meg a ruháimtól. –Egyenruhád, csak jövő hétre lesz, ezért szeretném, ha keresnél egy szoknyát és egy fehér inget. -elment az étvágyam is. Soha nem vettem fel a szoknyát.

-Nincs szoknyám. –álltam fel és egy pohár vizet engedtem magamnak.

-Vettem kettőt ideiglenesen, amíg nem lesz ruhád. –mutatott a nappali felé, ahol le volt rakva egy kisebb szatyor, benne a szoknyákkal. Oké, ennyivel azt hiszem még megbirkózok. Bementem a szobámba és átvetettem a nadrágom szoknyára és fehér inget vettem fel hozzá. Meglepően jól éreztem magam az új szerelésemben. Újra a konyhába mentem és leültem. –Bemutatlak valakinek, aki majd segít eligazodni az iskolában. 3.-os, nem valami népszerű, de szerintem jól megleszel vele. Jó gyerek, jól tanul, imád sokat beszélni, néha hülyeségeket, de nem az az idegesítő típus. Majd meglátod. –fordult végre felém a mosogatótól. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy nem fogom kedvelni azt a személyt. Bólogattam, hogy nekem rendben van a dolog. –El kéne indulnunk. –nézett órájára. –Daniel már amúgy is hamarabb bent van az iskolában, lesz időnk vele beszélni. –kapta vállára fekete táskáját én pedig mentem utána az autóig. Már 10 perce utazhattunk, mikor kikapcsolta a rádiót. Nagyot sóhajtott majd belekezdett mondanivalójába. –Tudod, hogy nem szoktam parancsolgatni, de most lenne egy szigorú kikötésem. Ne hívd fel magadra a figyelmet!! Főleg ne a tanárokét!! Nem ok nélkül mondom, ez tényleg nagyon fontos. Nem akartam, hogy idejárj mert ez más iskola, de valahogy próbálj meg beilleszkedni. Csak próbáld csinálni azt amit mondok. –zavarta meg a beszédét a telefonja. Mivel kisebb dugóba voltunk, ezért felvette. –Igen. -… -Majd bemegy. -… -Rendben, köszönöm, szólok neki. –nyomta ki a készüléket. –Már megint a gyámügytől hívtak. Be kellene menned. Ha az én anyám hagyott volna valamit rám, akkor örülve futnák és nézném meg mi az. Nem tudom miért nem akarsz bemenni. –beszélt már csak magának. Nem érdekelt. Anyám eldobott magától és nem érdekelte milyen életem lesz. Még egy nyamvadt családnevet sem kaptam. Az egyik árvaházi gondozó családnevét kaptam meg, mert nem volt hivatalos nevem. Állítólag a Darcy nevet anyámtól kaptam, de nem voltam hajlandó azt használni, ezért felvettem a Camille-t. Gyűlölöm az anyámat és az apámat is egyaránt. Egyáltalán miért születtem meg, ha rögtön leadott egy árvaházba?? A nevetséges, csak az, hogy semmilyen alapadat, még aminek lennie kellene se volt a szüleimről. Mintha soha nem léteztek volna és én sem születtem volna meg, mintha el akartak volna tüntetni. Azt sem tudom hol születtem, de szerintem nem Franciaországban. Pár éve költöztünk Jake-el Lodonba és már több, mint egy éve hívogatnak a gyámügyisek, mert betöltöttem a 18-at és az ”anyám” ”rámhagyott” valamit. Csessze meg!! –Gyere, megérkeztünk. –állt le a motor én pedig kipattantam az autóból. Meglepődtem azon amit láttam. Jake azt mondta az iskola öreg. Szerintem nem ugyan arról beszélt, mint ami előtt állok. 3 hatalmas épület felújítva de a szín, ami a külső falakra vannak festve szürke. Az egész iskolának borús hangulatot ad. A leghátsó pavilon mellett egy patak folydogált és meg volt hagyva egy kisebb fákkal borított rész. Ha nem lettek volna ott a hatalmas épületek, akkor az egésznek egy varázsos, sajátos hangulata lett volna. Már akkor tudtam, hogy sok időt fogok a pataknál tölteni. Nagyon megtetszett messziről is a hely. A 2. épületbe mentünk be, ahol pár diák már szállingózott a folyosókon. Jake leszólított egy magában álldogáló, leckét firkáló fiút.

-Tanár úr!! Elnézést én megcsináltam volna a leckét tényleg, de elfelejtettem, de egyébként jól áll magán ez az öltöny, nem gondolja?? –dobált össze-vissza mindent és hadart-dadogott. Az egész volt egyszerre szánalmas és vicces. Muszáj volt elnevetnem magam rajta. Jake is nevetett rajta.

-Nyugalom Daniel. Biztosan volt valami fontosabb dolgod is tegnap a házi feladatodnál…

-Igen volt. –szakította félbe és heves fejbólogatással biztosította igazát, amin megint nevetnem kellett.

-…de most nem azért jöttem ide. Kérhetek tőled egy szívességet??

-Bármit tanár úr. –vágta rá.

-Itt van Camille a… -rámpillantott és nem tudta mit mondjon. Pontosan én se tudtam, hogy ki ő nekem. Ezen még sosem gondolkodtam el. –a barátnőm és szeretném, ha segítenél neki az iskolában. –mondta ki gyorsan elharapva a szavakat és nem hittem el, hogy azt mondta, a barátnője vagyok. Ha belegondolok ezért ki is rúghatnák őt.

-Persze tanár úr, szívesen segítek neki. –mondta hatalmas lelkesedéssel és rögtön felém fordult. –Daniel Tomlinson vagyok. –nyújtott kezet és egy hatalmas mosolyt villantott. Meleg barna szemei csak úgy villogtak. Bizonytalanul elfogadtam kezét.

-Daniel, volna egy ilyen apróság, hogy Camille, nem nagyon szeret beszélni. Tud, de nem hiszem, hogy fog.

-Semmi gond tanár úr. –vonta meg a vállát. –Legalább jó hallgató közönségem lesz. –nevetett a saját poénján és bár egyáltalán nem volt vicces, megint muszáj volt rajta mosolyognom. Maga a fiú annyira szórakoztató és túlbuzgó volt, hogy képtelenség volt nem nevetni rajta. Vissza is vontam minden dolgot, amiben azt tételeztem fel, hogy nem fogom kedvelni a srácot. Már az első 3 percben megkedveltem. Jake még elmondott a fiúnak pár dolgot, hogy vigyázzon rám stb., ami kezdett egy kicsit az agyamra menni. Csak nem járkálnak az iskolában sorozatgyilkosok?? Miután kibeszélt magából mindent, magamra hagyott a fiúval. Kicsit szorongtam a társaságában, mivel a nálam fiatalabbak társaságát fullasztónak találtam. Mosolygásával viszont megtörte rosszkedvem és kezdtem jól érezni magam tőle. 

2. ~Még az idő sem gyógyít~

Hát kicsit későn, de mivel megígértem, ezért felraktam... :) Ha van benne pár hiba akkor bocsi, de most nem tudom átnézni... Köszönöm szépen a kommenteket, remélem ide is érkezik pár vélemény :DD 
Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx








                                        *Harry Styles*

Az konyha asztalnál üldögéltem. A szokásos minden hónapos látogatáson voltam anyáméknál.

-Harry bácsi, kérlek le veszed nekem a polcról a poharat?? –jött be a konyhába Jenny, a nővérem kislánya.

-Melyiket szeretnéd bogárka?? -álltam fel mosolyogva a székről.

-A mackósat. Csak nem érem el. –nyújtózkodott a szekrény felé és lebiggyeztette az ajkát. Annyira aranyos volt. Imádtam őt.

-Tessék Jenny. Kérsz bele teát is??

-Igen. –ragyogtak fel a szemei. Töltöttem neki a pohárba és a kezébe adtam. –Köszönöm. –mondta éneklő hangon és átölelte derekam. Megsimogattam szőke fejét és kiszaladt a konyhából. Megint egyedül maradtam pár darab hivatalos papírral. Elkezdtem kitölteni az első lapot és meghúztam a whiskimet. Szeretem ezt a helyet, mert itt mindig nyugodt környezet van és higgadtan tudok dolgozni. A második papír került kezembe, mikor besétált anya, és Gemma.

-Sziasztok. –köszöntöttem nekik mosolyogva és visszafordultam, hogy még pár aláírást fessek a papírokra. Fél szemmel anyát néztem. Ősz haja vállára volt leengedve és vékony kezeivel kezdett kávét készíteni.

-Hogy vagy Harry?? –állt mellém Gemma és fogta meg a vállam. Mosolyogtam, ezt mindig megkérdi. Bólintottam egy aprót és még egy aláírást raktam egy másik papírra. –Tudod, hogy mindig itt vagyunk neked. –mondta tovább és átölelt. –Szeretünk Harry. Ne fordulj el tőlünk. –ült le velem szembe.

-Tudom. Jól vagyok. Tényleg. Próbálok változni, de nem kell mindig miattam aggódni mindig. –festettem egy őszinte vigyort magamra, amit csak előttük engedek meg magamnak és megvontam a vállam.

-Akkor ezt most elveszem. –jött ide anya és elvette előlem az italom. Kinevettem őt, ahogy leöntötte az alkoholt a lefolyóba. Egy kupacba raktam a papírjaim és elrejtettem őket a táskámba. –Fiam, örülök, hogy itt vagy mindig, de beszélhetnél hozzánk. Csak azt látom, hogy Jenny és Hayley felé nyitsz. –beszélt anya és leülve mellettem fogta meg a kezem.

-Szeretem őket. Jenny egy hercegnő, Hayley pedig…Ő nagyon okos lány és gyönyörű. Szerencsés vagy Gemm. –intettem kezemmel nővérem felé, majd belekortyoltam a kávéba, amit anya rakott elém. Elfintorodtam a keserű ízre. Mikor újra felnéztem mindketten lehajtott fejjel bámultak ölükbe ejtett kezeikre. Mint akik szégyellik magukat. –Kérlek ne csináljátok ezt!! Visszajöttem, itt vagyok!! Bármit tegyetek, de ne sajnáljatok. Nem kell a szánalmatok. Nem, még közel 19 év után sem vagyok jól, de ne csináljátok ezt!! Akárhányszor idejövök, szánalmat látok. Nem kell!! –keltem ki magamból teljesen. Nem bírtam tovább magamban tartani. Mindketten nagy szemekkel meglepődve néztek rám. –Sajnálom mennem kell. Elviszem Hayley-t, ahogy megígértem neki, de már nem tudok visszajönni. Legközelebb majd jövök. –hadartam el és hátat fordítva nekik mentem Hayley szobája felé. Természetesen, ha akartam volna vissza tudtam volna még jönni, de nem akartam. Időt akartam nekik adni, hogy átgondolják azt amit mondtam. Minden szavam komolyan gondoltam. Kopogtam Hay ajtaján és rögtön ajtót is nyitott. Már kabátban állt előttem mosolyogva.

-Indulhatunk. –lépett ki mellettem. 16 éves létére sokkal érettebb volt a többi korabeli lánytól. Fekete haja szállt léptei után és, mikor visszanézett rám zöld szemeivel tudtam, hogy magamon kívül mosolyogtam rá. Elvettem tőle a táskáját, amiben a táncórájára való dolgai voltak és az autóhoz érve a hátsó ülésre dobtam.

-Miért kiabáltál?? –kérdezte tőlem, mikor elindultunk.

-Én csak… Zaklatott voltam. –zártam rövidre a témát.

-Akkor elviszel ebédelni?? Megígérted és még csak 1 óra múlva kezdődik a táncpróba. –láttam szemem sarkából, hogy felém mosolyog és, ha akartam volna se tudtam volna nemet mondani neki.

-Persze Hay. –mosolyodtam el újra. A telefonom sms-t jelzett. Nem akartam vezetés közbe megnézni, mivel Hayley is velem volt, ezért ő nézte meg és olvasta fel az üzenetemet.

-Valami Malik üzent, hogy el fogsz késni egy gyűlésről és van kb még 10 perced. –bogozta ki az elképzelésem szerinte érthetetlen üzenetet, amit Zayn küldhetett. Mindig ostoba üzenetekkel bombáz, ha valami fontosat akar közölni.

-Írd meg neki, hogy csessze meg. Tartsa meg a gyűlést egyedül, mert veled ebédelek. –vontam meg a vállam. Nevetve kezdett üzenetet írni, majd visszacsúsztatta zsebembe a telefonom.

-Ugye tudod, hogy te vagy a legjobb nagybácsi a világon?? –vigyorgott önfeledt boldogsággal és megalapozta ezzel az én jókedvem is. Ő és Jenny voltak jelenlegi életem értelmei. Akár száz gyűlést is lemondtam volna, csak azért, hogy eltöltsek bármelyikükkel egy fél órácskát. 

1. ~2033~

Az első résszel meg is nyitnám az előző blogom 2. évadát!! :)) Remélem itt is sok kedves olvasóm lesz :D Szeretnék véleményeket kérni tőletek, hogy milyen lett... Jó olvasást!! Kellemes Karácsonyt Mindenkinek!! <3 xx

A Nap besütött az ablakon, mire nyitogatni kezdtem a szemeim kelletlenül. Egyáltalán mit csinál október közepén a Nap Londonban?? A hófehér ajtóm épp nyitódott, mire gyorsan visszacsuktam a szemem. Kíváncsi voltam Jake ma reggel az apró melyik szinonimájával fog felkelteni. Sosem szólít a nevemen. Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam. Az ágy besüppedt mellettem jelezve, hogy ott ül.

-Jó reggelt Törpilla. Hasadra süt a Nap. –söpörte ki arcomból szőke, hosszú, kusza hajam. Egy morgással jeleztem, hogy semmi kedvem iskolába menni. –Tudom, hogy nem akarsz menni. Ma reggel beviszlek, mivel nincs első órám. Készülődj, fél óra múlva indulunk. –adta ki a parancsot és már ki is ment a szobából. Mint egy ideje minden reggel ugyan azzal biztattam magam az ébrenlétre. „Az utolsó évemet már kibírom.” Kikászálódtam az ágyamból, majd mosakodni mentem és öltözni. Kisiettem a konyhába, ahol pirítós várt. Jake már az asztalnál evett. –Eszel, utána indulunk. Mr.Hook említette, hogy ma írtok irodalomból. Készülj rá. –mondta tele szájjal, amin nevetnem kellett. A következő, amin szintén jót kacagtam, hogy a bögréje tartalmát a fehér ingére borította. –Ne nevess ki!! –mutatta felém mosolyogva mutató ujját. Lekapkodta ruháit, majd újba bújva jelent meg újra és indultunk is. Imádtam az új autóját. Sokkal több hely volt benne, mint a régiben. Kirakott az iskola előtt, megölelt, és ment is tovább. Jake tanító volt egy másik gimnáziumban, amiből elég pénze volt, hogy eltartson mindkettőnket. Az iskolába befelé haladva épp az jutott eszembe, hogy 10 éve, hogy vele élek. Imádom őt. Olyan, mint egy apuka, csak fiatalabb. Inkább egy testvér. 1 évesen kerültem abba az árvaházba, ahol ő is volt és onnantól kishúgaként szeretett. 11 éves voltam, mikor már volt neki állása, kihozott az intézetből és azóta hivatalosan is a gyámom lett. Ő már megszokta, hogy nem beszélek. Mármint beszélek, csak nagyon keveset, mikor épp muszáj. Egyszerűen képtelen vagyok magam kifejezni szavakkal. Ez az egyik oka, hogy mérhetetlenül szeretem Jake-et. Megért, elfogad és segít, ha tud. 

-Jó reggelt. –jött be a tanár az osztályba és megkezdődött egy újabb unalmas fizikaóra. 

***

-Na mi van?? Még mindig nem szólalsz meg?? –szorított a falhoz nyakamnál fogva az egyik lány az osztályból. Teljesen átlagos alkat volt, de még hozzá képest is kicsi voltam. A fejem oldalra fordítottam és tűrtem, hogy a hasamba térdel. –Miért kivételeznek veled folyton?? Ki vagy te itt?? –tette fel a kérdést, amit pár hete már harmadszorra tesz meg. Leszorítva szemeimet vártam, hogy valaki jelenjen már meg a kihalt folyosón. Térde még egyszer találkozott gyomrommal. Fájdalmas nyögések hagyták el a szám és kezdtem pánikszerűen kapkodni a levegőt. Mikor újra meg akart ütni sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam és az igazgatónő jelent meg a folyosó végén. 

-Lányok mi folyik itt?? –kiáltott és gyors léptekkel közeledett irritálóan kopogós cipőjével. Ősz haja a szokásos kontyban lógott és az az ízléstelen piros szoknyája volt rajta. Ettől függetlenül kedves és megértő nő volt. –Juliet azonnal szállj le Camille-ről!! –parancsolt az ütésre készülő lányra, aki vörös fejjel engedte le a kezét. –Azonnal menj órára. A magaviseleted pedig le lesz rontva. –fenyegette a flegma lányt, aki még vissza is morgott valami érthetetlen dolgot, miközben elhagyta a folyosót. Én lecsúsztam a földre és ott ültem várva, hogy mi lesz most. Mrs.Arbon megfogva karom húzott fel maga elé és végig nézett rajtam. –Nem esett bajod Camille?? –automatikusan megráztam a fejem, hiszen maradandó sérülést nem szereztem, csak fájt az ütések nyoma. –Felhívom Jake-t, hogy jöjjön be. Addig gyere velem, az irodámba megvárhatod. –indult az emelet felé én pedig követtem őt. 

***

-Hol van?? –hallottam Jake aggódó hangját az irodai előszobából. Az ajtót még jó, hogy kinyitotta mielőtt berontott rajta. –Picúr jól vagy?? –ölelt át rögtön, mikor meglátott. Bólogattam, hogy nyugodjon meg és ne rendezzen jelenetet. 

-Jake, beszélhetnénk?? –köszörülte meg a torkát az igazgatónő és hátradőlt a székében. Jake bólintott és el nem engedve a kezem ült le a mellettem lévő székbe. –Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy Camille-nek nem ez a megfelelő iskola. Bár a tanítók elfogadták, hogy nem valami beszédes, de van egy-két lány osztálytársa, akik az elmúlt két hétben már nem is tudom hányadszorra estek neki, mert úgy tartják kivételezve van vele. Nem engedhetem meg az iskolámban az erőszakos, nem ide való viselkedést. El kell, hogy tanácsoljam az iskolától Camille-t. 

-Igazgatónő kérem. Ez az utolsó iskola Londonban maga is tudja. Szinte az összes iskolából kitették őt. Az utolsó évet had járja ki itt. –könyörgött Jake a maradásom érdekében, de Mrs.Arbon-t nem nagyon hatotta meg. 

-Ott van az az iskola, ahol te tanítasz. Abban az iskolában biztos vagyok benne, hogy nem bántanák őt. –mosolygott melegen az igazgatónő és bizonygatta igazát fejbólogatással. Tény, hogy Jake már nagyon régóta ott tanít, de még soha nem mesélt arról a gimiről. 

-Maga is tudja, hogy oda nem íratnám be Camille-t. –mondta halkan megsemmisült arccal. Azt hiszem azokban a másodpercekben keltette fel az érdeklődésem, hogy mégis miféle iskolában taníthat Jake. 

-Nem olyan rossz az az iskola Jake. Egyes emberekkel pedig nem kell foglalkozni. –bólintott a nő és illedelmesen kitessékelt minket, azzal, hogy holnaptól már nem járok az iskolájába. Remek.

-Biztosan szeretnéd befejezni a gimnáziumot?? –kérdezte hazafelé az autóba. –Ha nem szeretnéd nem muszáj. -aprót bólintottam. Régebben szerettem volna továbbtanulni is, egyetemre menni, de jelenlegi helyzetemben örülni fogok, ha leérettségizem. 

-Sajnálom. –motyogtam és magam alá húztam a lábaimat. 

-Semmi baj Picúr. –mosolyodott el. –Elintézem az iskolát, de ott nem veszíthetlek szem elől egy pillanatra sem. –sóhajtott nagyot. 

-Jake, mi van abban az iskolában?? –kérdeztem halkan.