Visszajöttem az új résszel :)) Remélem tetszik és kommenteltek. Jó olvasást!! xx
-Gyere fel velem Gyönyörűm. –intette fejével felfelé és hívott ezzel maga
után. Gondolkodtam, hogy menjek-e, de lábaim már vittek fel. Tudtam, hogy arcom
megint enyhe piros lett a becézésétől, amin jót mosolygott. Fent a folyosó
végére vezetett, ahol nem értettem mit akar, amíg fel nem nyúlt a plafonig és
egy tetőre nyíló ajtót ki nem nyitott. Magas volt így könnyen elérte az alig
észrevehető vasajtót. A tekintetem a csillagos égre szegeződött. –Felmegyünk.
–mondta és már fel is emelt a feje fölé, hogy fel tudjak kapaszkodni.
Elképesztő volt, milyen könnyedén kapott fel. Szétnéztem a tetőn és, bár azt
hittem egy üres tetővel fogok találkozni, meg kellett lepődnöm. Volt fent egy
matrac, szék, asztal, rengeteg ital, s egyéb dolgok. Látszott, hogy régen nem
volt már itt senki. Mire visszapillantottam az ajtóra, amin feljöttem már le
volt csukva és Zayn mellettem állt. Odasétált a tető pereméhez, leült és
kezével jelezte, hogy kövessem mozdulatait mellé. Úgy tettem, ő pedig
megragadta a derekam és közelebb húzott magához. Hirtelen olyan rossz érzés
fogott el, ahogy kezdtem összerakni a körülöttem zajló dolgokat.
-Tetszem neked?? –kérdeztem és miután rájöttem miket mondtam, a fejem
paradicsomvörössé változott. Valójában nem ezt akartam kérdezni. A tudattól,
hogy elnevette magát, csak még rosszabbul éreztem magam. El tudtam volna süllyedni
szégyenembe.
-Gyönyörű vagy Camille. Minden ép elméjű férfinek tetszel. Na meg a nem ép
elméjűeknek is. –tette hozzá halkan, amit nem nagyon tudtam hova tenni. –Miért
kérdezel ilyet egyáltalán?? –játszott jó kedvű mosoly a szája szélén. Nem
akartam folytatni a kotyvaszt, amit csináltam magamnak, de ha már egyszer
belekezdtem, akkor folytatnom kellett. Erőt vettem magamon és némi habozás után
feltettem a kérdést, amit eredetileg szerettem volna.
-Csak azért tetszem, mert hasonlítok rá?? –furcsa volt olyan dologról
beszélni, hogy tetszem bárkinek is, mert abszurd dolog volt, de ha így volt,
akkor nem úgy szerettem volna megélni, hogy közbe egy másik nőhöz hasonlítanak.
Nem szerettem volna valaki árnyéka lenni, nevetségessé, akár szánalmassá tenni
magam ezzel. Zayn komor arca és szótlansága biztosított az igazamról és
rosszabb érzés volt, mint gondoltam volna.
-Te más vagy. –mondta hosszú percekkel később. Nem hittem neki. Miért
hinnék?? Egyáltalán semmi okot nem adott rá és reakciója túl egyértelmű volt. Furcsa
zavartság futott át arcán, de még mindig nem nézett rám. A semmibe bámult, a
sötét éjszakába és a fejét rázta. Összehúzta szemöldökét és mély ráncok
keletkeztek homlokán. Mintha magában vitatkozott volna. Hirtelen hűvös fuvallat
futott végig a városon és a vékony pólóm, már nem sokat melegített. Pár
másodperc múlva már egy fekete pólót húzott át a fejemen Zayn és rajta csak egy
rövidujjú maradt. Az illata körbevont és pár pillanatig elfelejtettem, hogy mi
is járt a fejemben.
Nagyon sokáig ültünk ott és a fejem Zayn vállán pihent, míg az ő keze az én
derekamon. Különös módon nem éreztem magam kényelmetlenül mellette.
-Régen szinte mindig itt voltam fennt, mostanában viszont már nem sűrűn
járok ide.
-Mit akarsz tőlem?? –szakítottam őt félbe éles hangon, ahogy talán még soha
nem beszéltem, csak mikor dühös voltam.
-Mindent, amit hajlandó vagy adni. –nézett mélyen a szemembe és komolyan
beszélt. Felálltam és a házba próbáltam bejutni, de a lecsukott vasajtó túl
nehéznek bizonyult, hogy akár csak el tudjam mozdítani. Hallottam, hogy
mögöttem lévő férfi felküzdi magát állóhelyzetbe és sóhajtozva, szitkozódva
halad felém. Felnyitotta az ajtót, leugrott. –Ugorj, elkaplak. –intett fáradt
fejmozdulattal. Megráztam a fejem, hogy semmiképp nem fogok leugrani. Nem
vagyok őrült, öngyilkos hajlamokkal rendelkező személy, aki képes 2 méter
magasból leugrálni, olyan csodára várva, hátha valaki épp elkapja. Szó sem
lehetett róla. –Akkor pedig ottmaradsz. –csóválta a fejét helytelenítően
ugyanakkor jókedvűen és le akarta csukni előttem az ajtót.
-NE!! –sikítottam kétségbeesetten.
-Akkor ugrasz?? –vigyorgott és felfele nézett rám várva döntésemet.
Bizonytalanul bólinotottam. Lassan leültem, a lábaimat belógattam és kezemmel
ellöktem magam összeszorított szemekkel. Meglepően kényelmesen landoltam két
erős kar jóvoltából és kifújtam a levegőt, mikor realizáltam, hogy egy csontom
sem tört el. –Szerintem megjött a pizza. –helyezett a földre, mikor hallottuk a
dudaszót a ház elől. Pont jókor. Zayn lerohant és pár perc múlva felkiáltott,
hogy lent vár. Még mindig fogalmam sincs honnan tudta meg a nevem. Talán Jake
mondta el neki.
Vacsora után szigorúan el lettem küldve zuhanyozni és az ágyba kellett
várnom míg Zayn is végez. Lazán sétált be a szobába, a törölköző a vállán volt
átcsapva és csak egy boxer volt rajta. Szinte egész felső testét fekete
tetoválások borították, amit eddig nem láttam, mert a ruhái eltakarták.
Próbáltam leplezni, hogy szó szerint bámulom, de elkapta tekintetem és kaján
mosoly szökött arcára.
-Csússz arréb béby, én is le akarok feküdni. –emelte fel a takarót én pedig
rögtön arréb ugrottam. A széles ágy legszélére kúsztam, de végül visszahúzott
maga mellé és derekamat tartva helyezte magát kényelembe. Mikor már azt hittem
elaludt nagy levegőt vett és megszólalt. –Ne rágódj fölösleges dolgokon. Még
nem ismersz, de idővel meg fogsz és talán megérted, hogy mit miért teszek. Egy
valamire szeretnélek csak meg kérni. Bízz meg bennem.
WoW *w* nagyon jo lett siess a kovivel
VálaszTörlésDorii xx
Ez fantasztikus lett! *-* de tényleg!! :) siess! :)
VálaszTörlésVárom a kövit :)
VálaszTörlésszia nem bunkóságból a történet nagyon tetszik de a fejléced borzalmas! mindenképpen rendelj valahonnan egy másikat :)
VálaszTörlésSzia imádom fantasztikusan írsz siess a következővel ♥
VálaszTörlésOooo *-* siess a kövivel!!:)
VálaszTörlés