11. ~Ha csak fele annyira...~

Kicsit rövidebb és megkésve jött, de igyekszek a következővel és remélem, hogy kommenteltek :))
Jó olvasást!! xx

Hirtelen eluralkodott rajtam az adrenalin és öklöm Harry állcsontján landolt, olyan erővel, hogy hátralépett kettőt. Szemei kikerekedtek és elengedte a kezébe szorongatott fegyvert, hogy a földön kössön ki.

-Én nem akartam. Tudod, hogy nem… -rázta a fejét, mintha pár másodperc alatt észhez tért volna. Közveszélyes volt. Megint bebizonyította.

-Tudom. –fújtam ki a benntartott levegőt.

-Kezdek szét esni!! –kezdett el kétségbeesve ordítozni. –Mióta tegnap láttam, másra nem tudok gondolni. Olyan, mint Liz. –halkította le a hangját és az utolsó mondatot már csak suttogta, majd térdre esett. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Sosem szerettem lelkizni, főleg nem vele. Azt hiszi nekem sokkal könnyebb?? Hát hatalmasat téved. Nekem is ugyanolyan kibaszottul hiányzik, de próbálok a jelenre koncentrálni.

-Egy szánalmas romhalmaz vagy. Szedd össze magad és húzz el. –rúgtam bele a lábába és már kezdtem azt hinni, hogy tényleg fontolóra veszi javaslatom és elhagyja a házat kérdés nélkül, de mikor pár másodperc múlva a hátam mögé tapadt tekintete, el tudtam képzelni mi van ott. Nem akartam megfordulni, hogy lássam Camille arcát. Ha hallotta mit vágtam Harry fejéhez, nyilván nem lesz túl szívélyes a tekintete. Találgattam egy ideig, hogy mit sugározhat az arca: rémületet, undort, utálatot talán sajnálatot. Abbahagytam a képzelgéseimet és hátranéztem. Az egyetlen dolog amit láttam, az tiszta zavartság volt, míg Harry úgy bámult a valóban gyönyörű lányra, mintha Jézus lépett volna ki egy festményből. Azt hiszem én sem nézhettem ki különben, ahogy felnéztem rá a lépcsőkre. Hogy is gondolhattam volna, hogy fent marad az emeleten, ahogy kértem tőle?? Halkan káromkodtam, ebből semmi jó nem sülhet ki az már biztos. Mire újra Harry-re pillantottam volna már eltűnt az ajtó pedig nyitva volt. Elment. Soha nem fogom érteni, hogy mit miért csinál, de most az egyszer nem is akartam. Camille magyarázatot várva villogtatta rám szemeit. Kínos volt a légkör. Életemben most először éreztem azt, hogy zavarba vagyok egy lány előtt. Ez nem volt helyén.

                                               *Camille*

Rohanj Camille!! Ordítozta a belső hang a fejemben. Apró jelét sem mutattam félelmemnek, amit valójában éreztem. Ott álltam a lépcsőfokok közepén és lenéztem. Az a férfi elrohant, miután megdermedve bámult rám. Zayn füstölgött a dühtől és összképet a földön heverő pisztoly nem nagyon emelte jó irányba. Fuss már el!! Jött újra az idegesítő hang, de a testem még mindig nem mozdult. Nem tudom éreztem e már hasonlót, de ordítozni szerettem volna és kérdések százait feltenni. Túl sok minden történt az elmúlt két napban, amit nem értek és itt ragadtam. Esélyem sincs elfutni. Egy reménytelen csapdába kerültem. Nagyon gyorsan próbáltam szaladni és felkaptam a földről a fegyvert. Észre sem vette mit csinálok, csak akkor eszmélt fel, mikor felé tartottam a nehéz fémet a kezemben. Ijedtek voltak a szemei.

-Camille. Ne csinálj semmit. –tartotta felém a kezeit és lassan közeledett. Féltem. Hirtelen tett egy gyors mozdulatot és a hátam mögé került. Mindkét kezét az enyém köré rakta, amikben a puska volt, majd a fülembe suttogott. –Ne hozd rám még egyszer a frászt. Ha így fogod, könnyen saját magad találhatod el vele. –bőröm borsókázott leheletétől a bőrömön, de ő azzal volt elfoglalva, hogy megmutassa, hogyan tartsam helyesen a fegyvert. Nem értettem mire jó ez. Ujjaimat helyesen sorba rendezte. –Így tartsd. Kibiztosítod. –magyarázott míg húzta le az én ujjaimmal a pisztoly tetején lévő pöcköt. –Megcélzol valamit, és lősz. –arra ösztönzött, hogy húzzam meg a ravaszt, de nem akartam. Hiába volt a fal felé tartva a puskacső, nem akartam lőni. –Gyerünk, csináld!! –parancsolt halkan, még mindig a fülembe lihegve. –Szeretném, ha meg tudnád magad védeni. –egy másodpercre eltűntek a gátlásaim és a golyó hangos durranással csapódott egyenesen a falba, ahol egy lyukat hagyott. Félelmetes volt lőni, mégis felszabadító. Zayn elengedett és mellém állt. Miért nem fél?? Most mutatta meg, hogyan tudom őt meglőni és magabiztosan álldogál mellettem?? Nem mintha szándékomban állt volna, de akkor is. Észre sem vettem, hogy kezeim üresek. Megijedtem, hogy visszaszerezte a fegyvert és most bántani akar. Nem tenné. Vagy igen?? –Ha csak fele annyira bíznál bennem, mint én benned… -suttogta és az emelet felé indult.

-Ki volt az a férfi?? –szóltam utána halkan és tudtam, hogy hallotta, mert megtorpant az első lépcsőfokon.

-Bonyolult a múltam Cami. Olyan, mint egy futótűz. Minél közelebb érsz hozzá, annál nagyobb az esélyed, hogy benne égsz. Ne akard megégetni magad.