4. ~Már nem menekülök~

Tippeljetek komiba ;D Szerintem mindenki ki fogja találni, hogy ki kicsoda :D Egyébként van, aki felismerte a helyet, ahol az iskola van?? :))) 
Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Szóval. Így nagyjából körbemutogatok mindent, hogy ne tévedj el, de minden szünetben megtalálsz. Vagy hamarabb talállak meg én téged. –kuncogott megint magán és újra nem bírtam ki nevetés nélkül. –Egyébként így már értem Orwell, miért nem akkora seggfej, mint a többi tanár ebbe az elcseszett iskolában. –tűnődött el magában, majd rámnézett mosolyogva és én pedig rá kérdően, magyarázatot követelve. –Gondolom a tanár úr nem akart elárulni neked sokat. –vonta fel az egyik szemöldökét ördögi vigyorral a képén. Megráztam a fejem és már nagyon kíváncsi voltam. –Gyere üljünk be az egyik terembe. –mutatott az osztályok felé. Az első nyitott teremben leültünk és már nagyon türelmetlenül vártam, hogy meséljen valamit. –Szóval azt tudnod kell, hogy egy nő tanító sincs az iskolában. –kezdte teljesen lazán, én pedig már itt nagyot néztem. Az összes tanító férfi?? –Nem tudom mennyit kéne mondanom. –vakargatta a tarkóját tanácstalanul.

-Mindent. –parancsoltam rá még magamat is meglepve ezzel. Úgy láttam ő is ugyanolyan meglepett, mint én, ezért kissé dadogva kezdett bele, de szépen lassan megtudtam pár érdekes dolgot, ami felkeltette az érdeklődésem.

-Nos, amit mondani fogok egyáltalán nem biztos, hogy igaz. Ez afféle ”legenda” a suliról és az igazgatóról. –rajzolt kezeivel idézőjelet a levegőbe. –Az iskolát 10 éve alapították, ez a hely akkor még erdős volt, csak az elmúlt időkbe lett lakott terület. Nem tudom mióta éltek Londonba, de ha jártál már ezen a környéken akkor ismered a történetet. –fejet ráztam, hogy még sose hallottam róla, ami azt illeti nem nagyon járkáltam sehova sem. –Szóval az igazgató állítólag tizenakárhány éve elvesztett valakit, és vele együtt a józan eszét is. Californiába ment és embereket ölt, de a rendőrség nem tudott rábizonyítani semmit. Onnan visszajött ide Londonba és pár barátja segítségével építette fel ezt az iskolát. Mondjuk, szerintem ennek semmi valóságalapja nincs, mivel abszurd az egész. Minden ember máshogy tudja ezt a kis történetet, mindenki hozzáad, elvesz belőle. Hülyeség az egész. Azt viszont tudom, hogy az iskolából egy diák sem látta még az igazgatót. Anya azt mondta, hogy apa ismerte őt, de ebben sem vagyok biztos. Már nem tudom meg kérdezni őt, anya pedig nem beszél róla. –hadarta el és végig a vállát vonogatta, viszont az utolsó mondatánál szomorúság futott át az arcán. Kötelezőnek éreztem beszélni hozzá, még ha lassan és nehezen találtam meg csak a helyes szavakat.

-Mi történt az apukáddal?? –találtam meg gyenge hangom.

-5 éve meghalt. Sokat ivott, de jó ember volt. Mindig bánatos volt, de soha senkinek nem beszélt semmiről. Viszont engem és anyát nagyon szeretett.

***

Dan elvezetett az osztályhoz, ahol az eslő órám kezdődött. Irodalom. Megkönnyebbülve vettem észre, hogy az órát Jake tartsa. Bemutatott az osztálynak és magyarázni kezdett. Költők, írók miegymás, de nem tudtam odafigyelni. Végig az járt a fejembe, amit Daniel mesélt. Az egész iskola dolog abszurdnak tűnt, még is kell lennie valami valóság alapjának, ha szinte mindenki tudja. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy butaság az egész.

-Camille figyelj az órámon. Nem fogok veled kivételezni. –zökkentett ki Jake halk hangja, mikor elhaladt a padom mellett. Úgy mondta, hogy csak én halljam. Bocsánatkérően bólintottam. Észre sem vettem, mennyire elrepült az idő, de már csöngettek. Mielőtt kimentem volna az osztályból Jake megállított. –Bármi gond van keress meg engem, vagy szólj Daniel-nek. Matekod lesz, de vigyázz magadra. Nagyon féltelek. –ölelt át.

-Megleszek. Szeretlek. De akarok, majd valamit kérdezni. –susogtam.

-Én is picúr. De most menj, nem akarom, hogy késs. Majd beszélünk otthon. –irányított az ajtó felé. Kiértem és rögtön megtaláltam szemeimmel Daniel-t. Úgy látszik rám várt, mert egy pillantás alatt, mellém sietett.

-Milyen órád lesz?? –kapta ki a táskámból egy szó nélkül az órarendem. –Őszinte részvétem. Matematika. –nézett fel az órarendemből. Nem értettem, miről beszél?? Tény, hogy mindig utáltam és nem is tudtam a tárgyat, de ő ezt nem tudhatja rólam. –A matektanárt, hát… Csak hagyd figyelmen kívül minden megszólalását. Komolyan ő a legnagyobb pöcs ebben az elcseszett iskolában. –forgatta a szemét és már indult is, én pedig követtem. –Egyébként csak próbálj meg úgy csinálni, mint akit érdekel miről beszél, de a személyes dolgokra ne figyelj oda. –vonta meg a vállát és csöngettek. –A francba. Ott lesz órád, nekem most rohannom kell. Szünetbe várlak. –mutatott egy ajtóra és hátraarcot vágva futott el. Bementem a terembe, és már csak a tanítói asztal előtt volt egy hely. Még egyszer körülnéztem, hátha találok máshol egy széket, ahol helyet foglalhatok, de nem. Muszáj volt odaülnöm. Alig tettem le a vállamról a táskám a tanító már jött is be. Nagy hévvel ledobálta a cuccait az asztalra és kényelembe helyezte magát a székén. A pár évvel 30 fölötti férfi pofátlanul jóképű volt. Lábait szemtelenül felrakta az asztalra és kinyitva az osztályzóívet rágózott és nézegette a jegyeket.

-Ez siralmas. Alig kezdődött még meg az év, de már az osztály háromnegyede bukásra áll. –grimaszolt fájdalmasan. –Nos, mivel enyhén másnapos vagyok kaptok 3 választási lehetőséget. –tette tarkójára a kezét és olyan volt, mint aki otthon a kanapén terpeszkedik fáradtan. –Első, dolgozatot írtok. Második, kaptok önálló munkát. Harmadik, szigorúan csendes szabadfoglalkozás. –sorolta fel nagyképűen a lehetőségeket és az egész osztály egyértelműen a szabadfoglalkozást választotta. Az osztályban halk sugdolózások, beszélgetések, firkálások hallatszottak. Nem tudtam mit kéne csinálnom, a tanár folyamatosan engem bámult. Daniel tanácsára próbáltam figyelmen kívül hagyni. Elővettem a telefonom és egy sms-t kezdtem pötyögni. –Aranyom senki nem szólt, hogy nincs telefonozás az iskolában?? –hajolt közelebb, mindössze 2 pad választott el tőle. Hangjától kirázott a hideg. Úgy tettem, mint aki nem hallott semmit és próbáltam tovább írni Jake-nek, de újra megszólalt. –Ha nem teszed el akár el is kobozhatom. –jött ezúttal már mégközelebbről a hangja és tisztán érezhető volt belőle a mosolya. Felnéztem és a piszok jóképű tanár farkasvigyort villantva felém várta, hogy tegyen el a kezembe lévő készüléket. Ott állt egyenesen a padom előtt.